Három nyári smink, ami annyira egyszerű és mutatós, hogy te is ki akarod próbálni

Írta: Kata

Téma: sminkstílustippekTREND Comments: No comments

Most elhoztuk neked a 2017-es nyári sminktrendek közül a kedvenceinket, amiket mi is kipróbáltunk. Ez alapján pedig bizton állíthatom, hogy nem csak nagyon menőek, hanem rendkívül gyorsan el is készíthetőek. Kényelmes viselet, és mivel csak néhány kelléket igényel, nem kerül vagyonokba sem. Egyszóval anyabarát nyári sminkek következnek:

Légy merész! Vedd elő az élénk rúzsokat!

Korábbi cikkemben már elemeztem az élénk rúzsokat, és bevallom, azóta is ez a kedvencem. Imádom, hogy reggel legfeljebb 5 percet kell érte a tükör előtt állni, mégis nagyszerű, kreatív, és különleges sminket tudok vele varázsolni.

Nyáron kicsit kevesebb szerep jut az alapozóknak, ilyenkor inkább a napvédelemnek kell nagyobb figyelmet szentelni. Ehhez a sminkhez is bőven elég egy színezett hidratáló, egy szempillaspirál, és egy igazán trendi, élénk színű rúzs. Meleg színtípusoknak ajánlom a korall, a narancs, és a tűzpiros rúzsokat, míg a hideg típusoknak a pink, és a málnapiros áll igazán jól.

A pirosítással, és szemhéjfestéssel egy ilyen sminknél nem érdemes bajlódni, hiszen a rúzs nem csak feldob, de nagy hangsúlyt is fektet az ajkakra. Élj bátran a kevesebb több elvvel, nem fogod megbánni!

Tipp: használj bátran matt, tartós rúzst, így biztosan nem ér kellemetlen meglepetés sminkelés után néhány órával sem.

Mi ezeket a termékeket használtuk: Alverde CC krém (alapozó helyett), Avon true matt rúzs (Ravinishing Rose árnyalat), Maybelline color drama szájceruza (Love my pink árnyalat), Trend it up 4in1 szempillaspirál.

Felejtsd el a bronzosítót, vedd elő a pirosítód!

Napszítta barnaság helyett idén nyáron a babyskin a nyerő! A színtípusodnak megfelelő pirosító igazán klassz, élettel teli ragyogást kölcsönöz az arcodnak. Ez egy nagyon egyszerű, natúr smink, amit highlighterrel tehetsz igazán nyárivá.

A highliter egy nagyszerű találmány arra az esetre, ha szeretnél finom csillogást adni az arcodnak. Fiatalabb, kipihentebb látszatot kelt. Használhatod a belső szemzugban, a szemöldökcsontodon (a szemöldökív alatt), a járomcsontod fölött (ahova a pirosítót teszed, a fölé vidd fel a highlightert), vagy akár hangsúlyozhatod vele az ajkaid is, ha az orrod, és a felsőajak közé teszel belőle egy keveset.

Bármely alkalomra, vagy akár munkába is tökéletes. Egy szempillaspirállal, és natúr szájfénnyel igazi babaarcot varázsolhatsz vele. A smink kiegészíthető egy nude, vagy egy halvány rózsaszín manikűrrel, mellyel tökéletesen harmonizál, és igazán romantikus hatása lesz. Hideg színtípusnak ajánlott a rózsás pirosító és highlighter, meleg színtípusnak inkább a barackos árnyalatok.

Tipp: használd pirosítónak a kedvenc rúzsodat. Egy leheletnyit dolgozz el az arcodon, és a szemhéjad külső felén, és egy nagyon keveset tegyél ujjbeggyel a szádra is, amit előtte ajakápolóval átkentél. – a hatás pont olyan lesz, mintha természetesen kipirultál volna, ráadásul kevesebb összetevővel kell dolgoznod, mintha külön pirosítót használsz.

Mi ezeket a termékeket használtuk: Alverde CC krém, Avon true matt rúzs (Ravinishing Rose árnyalat. Krémes pirosító helyett használtam), Trend it up 4in1 szempillaspirál, Trend it up metál szemhéjpúder (050-es árnyalat. Ezt highlighterként használtam, gyönyörű színe és csillogása van), Alverde Minze-Beeren limitált szériás ajakápoló.

Itt a fesztivál szezon! Légy merész!

avagy élet a fekete szemhéjtuson túl

A színes/élénk szemceruza remekül feldob egy alap, natúr sminket. A hétköznapiból rögtön parti sminket varázsol! A leheletnyi színezett hidratáló, visszafogott natúr ajkak mellé pirosító, és szemhéjpúder nélkül is szuper menő.

A kék, a pink, a sárga, és a türkiz vagy menta színei igazán nyári árnyalatok. Légy merész, és használd bátran a színeket!

Mi ezeket a termékeket használtuk: Alverde CC krém, Alverde Minze-Beeren limitált szériás ajakápoló, Trend it up 4in1 szempillaspirál, Catrice Kohl kajal szemceruza (240 My dream of Caribbean árnyalat), Catrice 18h colour and contour szemceruza (080 Up in the air árnyalat).

Legyen munka, játszótér, vagy akár egy esti kikapcsolódás,ezek a sminkek biztosan megállják a helyüket minden helyzetben!

Próbáld ki te is őket, és találd meg köztük a kedvencedet!

Ilyen, amikor egy stílustanácsadó a barátod

Írta: Kata

Téma: öltözz tudatosansminkTREND Comments: No comments

Kedves Anyu!

Ezt a beszámolót egészen személyes okból írom, hogy megoszthassam veled örömöm, és tapasztalatom.

Szeretném, hogy lásd, nem vagy egyedül, amikor azon kapod magad, hogy egy fontos családi eseményre kitetted szíved lelked, és az utolsó pillanatban rájössz, hogy mindenre, és mindenkire gondoltál, kivéve önmagadat.

Remélem, hogy miután elolvastad soraim, te is mersz ezen változtatni, és a jövőben a családi fotóidon már egy boldog, és sugárzóan szép édesanya mosolyog vissza rád!

Ha kíváncsi vagy az én átalakulásomra, gyere, olvass tovább!

Hozok sok képet is. 

Elöljáróban pedig fogadd szeretettel azt, aki voltam:

Tovább olvasom…

Teszt: vagány tavaszi trendszín a körmeiden

Írta: Kata

Téma: sminkTESZTELD A DIVATOTTREND Comments: One comment

Végre kisütött a nap, és újra kezd színessé válni a természet. Már nem sebesíti kezeimet a hideg szél. Ennek örömére manikűrözésbe kezdtem.

Mirával kiválasztottuk a tavasz trendszínei közül azt, ami leginkább hozza a tavasz hangulatát, és neki is láttam.

A választott szín a Pink yarrow lett (magyarul ez a rózsaszín cickafark). Ez egy izgalmas élénk rózsaszín, hideg és meleg árnyalat között félúton, tehát mindenki hordhatja, aki szereti az élénket.

Pink yarrow - 2017 egyik trend színe

Pink yarrow – 2017 egyik trend színe

A tesztre 3 márka 5 különböző körömlakkját választottuk ki. A teszt előtt kissé szkeptikus vagyok, mert nekem a gél lakk is lepattogott a körmömről 2 nap után. Szinte mindent próbáltam e téren ( hagyományos körömlakk, gél lakk, porcelán), és tudtam, hogy anyaként nem egyszerű szépen tartani a körmeimet, így az alábbiakat vártam:

  • gyorsan száradjon,
  • legalább 3 napig ne kelljen újra lakkozni,
  • a lemosás könnyű, és hatékony legyen.

Íme a tesz eredménye:  Tovább olvasom…

Teszt: matt rúzsok

Írta: Kata

Téma: sminkTESZTELD A DIVATOTTREND Comments: No comments

Próbáltad már a matt rúzsokat?

Tavaly már találkoztunk vele, és úgy tűnik, egyre jobban terjed a matt rúzsok divatja.

Emiatt Mirával arra gondoltunk, kipróbálunk néhányat, hogy kiderítsük, mennyire praktikusak, és anyabarátak ezek a termékek.

Anyaként fontos szempont, hogy ne hagyjon foltot, ne kelljen sokszor újra kenni, ne szárítson, legyen kényelmes, természetes a viselése. És persze, legyen valóban matt!

 

Tovább olvasom…

Itt a tél vége – napszemüvegre fel!

Írta: Mira

Téma: TRENDUncategorized Comments: No comments

Ha kisüt a nap, az első dolgom, hogy a napszemüvegemért nyúlok. Az egyikért… Mert nálam ez az a kiegészítő, amiből nem elég egy. Egyrészt szeretem váltogatni, másrészt meg mindig leteszem valahova, és persze nem találom, így jó, ha van még tartalékban.

Ahogy az első tavaszi napsugarak megérkeztek, úgy döntöttem, itt az ideje, hogy beszerezzem az idei szezonra a napszemüvegeimet. A választásom két tükörlencsés New Yorker napszemüvegre esett. Igazán vagányak, az egyik átlátszó keretes, a másik pedig fekete, tehát ideális lesz minden szettemhez:

sunglasses_mirror

És íme napsütésben 🙂

sunglasses_outfit_white

Így most négy darab napszemüveggel gazdálkodom majd. A tavalyi kedvenc ez a dívás fazon volt. Nagyon szeretem a formáját és az apró “szegecses” díszítést az oldalán.

diva

 

A 2015-ös év kedvence pedig ez a pilóta fazon volt, amit mostanában már csak ritkán hordok, egyetlen egy ok miatt: akkor még rövid volt a hajam, most meg hosszú, és ha feltolom a fejemre a szemüveget (márpedig én mindig feltolom), akkor beleakad a hajamba.

pilota

A képeken látható ruhák és kiegészítők:

Napszemüvegek: New Yorker
Kabát: Promod
Sapka: Promod
Fekete háromszög ónix nyaklánc: Zenzero
Zsinór ékszerek: Moncili dekor

Te hogyan hordod a napszemüvegedet? Csak egy van, ami mindenhez passzol, és évekig hordod, vagy van belőle készleted, és a ruhádhoz, vagy a kedvedhez igazítod, hogy épp melyiket veszed fel?

Adventi Készülődés: milyen legyen a sminkem?

Írta: Mira

Téma: Adventi Készülődés Comments: No comments

Határozottan azon az állásponton vagyok, hogy nem feltétlenül szükséges nagyon extra smink karácsonyra. Mivel magát az ünnepi összhatást a ruha -kiegészítők – frizura – smink fogja megadni, így nem muszáj túltolni a smink témát. Természetesen lehet extrázni, akinek kedve és tehetsége van hozzá, de ne essünk túlzásba, inkább próbáljuk megtalálni az egyensúlyt. Ha a ruhád tiszta flitter, akkor talán elég lesz egy minimál smink is, de egy egyszerűbb ruhához, vagy frizurához rakhatsz bátran egy erősebb, csillogós sminket.

Na de lássuk, mi is az, amivel ilyenkor érdemes megpróbálkozni. Mert sminktudás ide, vagy oda, én azért szeretek ilyenkor egy kicsit mást tenni az arcomra, mint bármikor máskor. Egy kis csillogást például.

A klasszikus karácsonyi smink: piros rúzs + határozott tusvonal a szemeden. Szuper, ha szereted az egyértelmű dolgokat, és ha tudod ehhez a színvilághoz igazítani a ruhádat is:

red_lipstick_makeup

Ehhez még tehetsz egy kis arany, vagy ezüst csillogást a szemedre, így még ünnepibb lehet a hatás.

Ha a trendeket szeretnéd követni, akkor próbáld meg a piros rúzsodat bordóra cserélni, és az sem baj, ha a tusvonalat elhagyod:

bordeaux_lipstick_makeup

És ha már tusvonal, akkor nem muszáj feketének lennie. Ez az arany pl nagyon megdobogtatta a szívemet:

smink_arany

Ha nem vagy a rúzsok híve, akkor nyugodtan hagyd natúran a szádat, de a szemedre akkor is jár egy kis csillogás:

gold_eyeliner

És ugye ez a sok arany mind a meleg színtípusok kiváltsága, szóval ha hideg színtípusok vagy, érdemesebb az ezüstöt választani, mert ez fogja igazán szépen kiemelni a szemedet. (Vagy ha hideg színtípus vagy, de mégis nagyon aranyat szeretnél, akkor keress hidegebb árnyalatot, olyat ami nem sárgás. – minél kevésbé sárgás, annál kevésbé fog sápasztani)

silver_eyeliner

Még több képért kattints az albumra:

 

Ez pedig kikapcsolódásnak, ha szeretnéd megnézni (és esetleg megtanulni), hogyan készül a klasszikus piros – arany karácsonyi smink Zoella módra:

 

Csinos Adventet!

>Az adventi készülődés korábbi bejegyzéseit itt találod<

 

 

Most legyél menő! – Az év legtutibb ünnepi frizurái

Írta: Mira

Téma: Adventi Készülődés Comments: No comments

Mindig vannak klasszikusok és mindig vannak aktuális trendek is. Nem tagadom, hogy kicsit jobban hajlok a trendek felé, mert ezek általában nem durva újítások, csak egy-egy apró változtatás, amitől felfrissül a régi.
Ha van is megszokott ünnepi frizurád, most nézd meg az újdonságokat, és csavarj egy picit a megszokotton! Meglátod, jót fog tenni.

Az biztos, hogy idén minden jöhet, ami picit rendetlen, természetes, kócos, nem “nagyon megtervezett” hatást nyújt.

A hosszú hajúak ilyenkor mindig előnyben vannak, hiszen csavarhatnak, fonhatnak, hullámosíthatnak, kontyolhatnak. Kontyból idén jöhetnek a fonottak, masni alakúak, és a “rendetlen” kontyok is. Most felejtsd el a rendezett, és lassan már klasszikusnak számító balerinakontyot, keress helyette valami izgalmasat! Legyen fonott, csavart, szalaggal átkötött, lazán megtűzött.

frizura01

A félhosszú frizuráknál hódít a picit kócos hatású laza hullámokkal megbolondított style. Ezt egy fodrász profin el tudja készíteni, de te is nyugodtan belevághatsz egy körkefével, vagy egy hajsütő vassal.  Tovább olvasom…

A karácsonyi szetted: legyen egyszerű, kényelmes, és nagyon karácsonyi

Írta: Mira

Téma: Adventi Készülődés Comments: No comments

Nem tudom, te mennyit szoktál gondolkozni azon, hogy mit vegyél fel Karácsonyra, de én szeretem az egyszerűséget. Ha a családommal vagyok, akkor szeretek kényelmesen lenni csinos. Szeretem, ha egy ruha, vagy összeállítás egyszerű, és inkább egy-két hangsúlyos kiegészítővel, vagy egy jó frizurával-sminkkel dobom fel. De azért karácsonykor az egyszerűség is más: nem egy szimpla farmer – pulcsi összeállítást jelent, ennél sokkal -sokkal izgalmasabb dolgokat is ki lehet hozni egy kényelmes ünnepi szettből.

Nálunk már biztos, hogy mindhárom karácsonyi napon jelenésünk lesz, azaz mindhárom napra ki kell találnom, mit veszek fel. Ha alkalomról van szó, én inkább szeretek ruhában lenni, mint nadrágban, de mivel hideg is lesz (gondolom), meg utazunk is, így biztos, hogy lesz legalább egy nadrágos napom.

christmas_outfit_cover

Azt, hogy mit veszel fel majd az ünnepekkor, azért érdemes átgondolnod előre, mert lehet, hogy szükséged lesz még egy-két karácsonyi kiegészítőre, és praktikusság szempontjából sem mindegy, hogy tudod-e, melyik ruhadarabjaidnak kell addigra tisztának lennie. Az sosem kellemes, ha kiderül, hogy amit fel szeretnél venni, az épp a szennyesben van. Tehát gondolkodj előre, és a hétvégén tervezd meg és készítsd elő a karácsonyi szettjeidet!

De mitől is lesz karácsonyi egy szett?

Vannak jellegzetességek, amiktől karácsonyi hangulatúvá válik egy-egy összeállítás. Pár ötlet, ami alapján már el tudsz indulni: Tovább olvasom…

Nyári szett: fekete maxi neon ékszerrel

Írta: Mira

Téma: stílustippek Comments: No comments

fekete_maxi_neon_ekszer_cover

A nyár nem nyár neon nélkül! És nálam maxi nélkül sem telhetnek a kánikulás napok. Egy szellős maxi tökéletes akkor is, ha 35 fok van. Legalábbis én olyankor is szívesen viselem.

Az alábbi szettet több napon keresztül fotóztuk, többféle szituációban hordtam, és mondhatom, hogy praktikus és kényelmes egyszerre. Az afrikai mintás fekete maxit tökéletesen kiegészíti és feldobja a neon zsinór nyaklánc és karkötő.

Tovább olvasom…

Egy kismama alap ruhatára – avagy mivel lehet túlélni a 9 hónapot?

Írta: Mira

Téma: kismama öltözködésöltözz tudatosan Comments: No comments


Tegnap egyik kedves vendégemmel, Bettivel voltunk ruhát vásárolni. Betti kismama, decemberre várja a babáját, így lesz pocakos nyáron is, télen is.
Az volt a kérése, hogy beszéljük át, hogy mire lesz szüksége a 9 hónap alatt, milyen ruhadarabokkal lehet praktikusan élni a pocakosság alatt. Betti nemrég végezte el a CsinosAnyu öltözködési alaptanfolyamot, így azzal tisztában volt már, milyen színek és fazonok állnak neki jól. Rendkívül csinos – vagány szettben érkezett a találkozónkra is.

A vásárlás céljául azt tűztük ki, hogy egy egymással jól kombinálható alap kismama ruhatárat építsünk föl. Kérdésként pedig felmerült, hogy vajon mennyire lehet a speciálisan kismama fazonokat kiváltani, vagy kiegészíteni sima ruhadarabokkal? Azaz egy kismamának kötelező-e a várandóssága alatt minden ruhát, kezdve a fehérneműtől a kabátig bezárólag, kismama fazonokból beszereznie? Mert ugye ez nem túl gazdaságos, ha mondjuk beruházunk egy kismama téli kabátra, és a fazonja miatt esetleg soha többet nem tudjuk majd felvenni…

betti02

Szuperjó listát sikerült összeállítanunk, és nem kis meglepetésünkre, sikerült is az alap ruhatár szinte összes darabját beszereznie Bettinek. Ez utóbbira igazából nem számítottunk, tekintve a fehérvári üzletek nem mindig bőséges felhozatalát, de nem bántuk, hogy pozitívan kellett csalódnunk. 🙂

Tehát a kismama alap ruhatára: Tovább olvasom…